HTML

Gasztropunk a természetesség dzsungelében

Fiatal korom műanyag ételek gyümölcsaromáinak gőzében telt. Gyakorta sokkoltam a körülöttem lévőket E-számok felhalmozásával a gyomromban. Első főállásomat isteni áldásnak véltem, ami egy gumicukros stand volt. Na, ilyen múlttal jöttem én az egészséges életmódot követők mekkájába,a Herbaházba dolgozni. Ismerkedésemet ezzel az új dimenzóval itt szeretném megosztani Veletek.

Friss topikok

Ínyemre való Gingisol foggél

2010.07.06. 15:59 herb

 Lehet,hogy  csak én vagyok olyan különc, hogy a zuhanyzással egyben tudom le a fogmosást is, de úgy érzem, időt spórolok vele. Tegnap pedig igen kellemetlen meglepetés ért e furcsa (?) szokás közben. Hitchcock Psychojának kultikus "kádasgyilkososvérlecsorgásaalefolyóbás" jelenete valószínűleg így festett volna színesben (inkább így,mint a 98-as borzalmas remake-ben),ugyanis fogpucolás közben elkezdett vérezni az ínyem. Már féléve tervezem a fogorvos meglátogatását, de rettegve a "nem fog fájni, gyökérkezelésbe még senki sem halt bele" mondattól, emígyen kímélem mindenféle idegemet.

Beérve a Herbaházba még egyszer éreztem spontán a vér ízét, és lelki szemeim előtt látva nemrég látott Rémségek kicsiny boltjának szadista fogorvosát turkálni a számban, azonnal pánikolni kezdtem. Lent az áruházban eszembe jutott még az a reklám, amiben egy idő után már a fogát köpi a mosdótálba a szerencsétlen ember.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezért a fogápolási termékek felé kanyarodtam. Először a reklámokból jól ismert Sensodyne fogkrémen akadt meg a szemem, az árán meg ki. Elhagytam a sort, gonddoltam majd visszatérek a témára. Ha túlozni szeretnék,az akciós polc felé tartva aranyfényű gloria alatt ékeskedett isteni áldásként a Gingisol Foggél, de mivel nem akarok; az akciós polchoz érve megláttam a gingisol foggélt, fele annyiért,mint a Sensodyne. (Ha kezdek olyan lenni, mint a kiöregedett Fábry,szóljatok) Gondoltam, bajom nem lehet belőle, amúgy is fogyóban otthon a fogpaszta, leemeltem egyet. A testvérét,a Gingisol ecsetelőt használtam már, az tényleg erős darab, rendesen lezsibbasztja a számat,rendbe teszi az ínyemet. Azzal csak annyi a baj,hogy nem használom rendszeresen,hol megfeledkezem róla,hol előkerül. De a fogatmosást csak nem felejtem el.

És hogy ne legyen minden bejegyzésem vége "kipróbáltam,és bevált,mától csak ezt használom" ízű Happy End, jelzem, hogy még csak ma vettem, hatásáról később számolok be. :)

Addig is beírom,mit ígér: "A fogínysorvadás következtében szabadon maradt fognyak érzékenya hidegre, a melegre és a fogmosásra egyaránt. A Gingisol foggél gyógynövény komponenseimérséklik a fogínygyulladásos panaszokat, összehúzó hatásukkal feszesebbé teszik az ínyt, enyhítik az ínyvérzést. Az antiszeptikus, enyhén érzéstelenítő fahéj és szegfűszegolaj, valamint a hűsítő mentol révén a Gingisol foggél rendszeres használata mérsékli a fogínysorvadás okozta fogérzékenységet.

Dörzsanyag mentes összetétele óvja a fogzománcot, kíméletesen távolítja el a foglepedéket, alaposan tisztítja a fogakat és védi a fogínyt."

 

 

 

1 komment

Címkék: akció fogkrém herbaház fogínyvérzés gingisol foggél ecsetelő interherb

A bejegyzés trackback címe:

https://herbateszt.blog.hu/api/trackback/id/tr252133648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delejezoe 2019.12.23. 17:26:16

Időt? ha egyik kézzel fogat mos, másikkal szappanoz, akkor igen. Máskülönben nem. De vizet pazarolni, azt igen. :D
süti beállítások módosítása